Prevenciós programjaink

 

A Családsegítő Szolgálat évek óta fontos feladatának érzi prevenciós tevékenységek bővítését.

Az elmúlt években egyre inkább jelentőségét éreztük annak, hogy a fiatalok a testükhöz annak valódi értéke szerint közeledjenek. Remek szakemberek tartanak 12-13 éves lányoknak Ciklus show címen interaktív foglalkozást. Ez a program érthető nyelven, érdekesen és újszerűen ad betekintést a lányoknak a női testben zajló körforgás fantasztikus történéseibe.

Ugyanebben a korosztályban a fiúk egy Titkos küldetés című foglalkozáson vehetnek részt. Ez az alkalom lehetőség egy őszinte és nyílt, szintén interaktív beszélgetésre a bennük végbemenő testi-lelki változásokról.

Az idei évben mind a négy biatorbágyi iskolában tanuló 6. osztályos diák ingyen lehetett részese ennek a programnak.

Azt tapasztaltuk, hogy az iskolában egyre sokrétűbb problémákat vet fel, amikor a diákok az egyre növekvő tananyagot nem tudják hogyan dolgozzák fel, hogyan sajátítsák el. Ez lemaradáshoz, frusztrációhoz, akár kirekesztéshez is vezethet. Ebben próbálunk kísérleti jelleggel segítséget adni a Tanulás módszertan című porgrammal. A foglalkozásokat Sárosdi Virág tartja, aki gyógypedagógus, logopédus, a gyermeketeto.hu illetve skillo.hu honlap szerkesztője. Régóta foglalkozik a tanulás módszer fejlesztésével ötletes, színes, kreatív módon. Örömmel vettük, hogy erre is mind a négy iskola nyitott volt és örömmel fogadta a kapott lehetőséget, amit most térítésmentesen vehetett igénybe.

A Családsegítő szolgáltatásaként működik az Ifjúsági Közösségi Tér. Itt havi rendszerességgel filmklubot tart Oatridge Andy-ifjúsági munkás. Ezeken az alkalmakon választott filmet néznek meg a fiatalok és a film kapcsán beszélgetnek az őket érintő kérdéseikről, megéléseikről, problémáikról, gondolataikról.

A Juhász Ferenc Művelődési Központtal közös szervezésben Uzsalyné Pécsi Rita előadássorozata zajlik Biatorbágyon. Szeptemberben az iskolakezdés kapcsán arról hallottunk előadást, hogy mit tehetünk iskolásainkért. Októberben édesapák hallgatták az apaság lehetőségeiről, feladatairól, jelentőségéről szóló előadását a neveléskutatónak

 A terem tele volt Édesapákkal, akik közül az egyik jelenlévő, 6 fiút nevelő Apa gondolatat olvashatják:

 „Mi a célja az előadónak? Fontos vagy érdekes témákat boncolgasson? Elmondják róla, hogy frenetikus előadó? Hol letaglóz, hol humorral vonja magára a figyelmet?

Mindez szép és jó, de nem elég. A jó előadó nem magát tömjénezi.

A képességeit csak eszközként használja, a közönséget helyezve a középpontba. Akkor van helyén az esemény, ha a nézőt elmélyülésre sarkalja, ha egy kicsit felébreszti a sokszor béklyóban tartott vagy a távoli gyerekkorban felejtett őszinte gondolatokat, érzéseket. A jó előadáson akár napok vagy hónapok elteltével is töprengünk időnkét, tükörként kacsint elő egy-egy élethelyzetünkbe.

Uzsalyné Pécsi Rita előadása közben titokban körbepillantottam férfitársaimra és szinte hallani lehetett, ahogy recsegnek a gondolatok, nyikorogni kezdenek az érzések rozsdás kerekei.

Azóta én is többet gondolok a fiaimra. Jó apa voltam, jó apa vagyok? És milyen férj, milyen férfi? Ki is volt az apám valójában, milyen volt a viszonyunk? Miért lett olyan, amilyen? Hát az ő apja a nagyapám?  Milyen lehetett a déd az ük a szépapám? Tudom e jobban csinálni? És azon veszem észre magam, hogy este jólesően dőlök hátra. Az egyik fiam elkísért a munkahelyemre. Délután a legkisebbel átvettük a matekot. Hurrá, megvilágosodott! Utána egy sakkparti. Aztán este az egyik naggyal későig beszélgettünk a teraszon. Ő fújta a füstöt én meg szívtam és hallgattam a történeteit. Hát kellett ez nekem? Kellett! Ahogy most itt fekszem tehát hátra dőlve a kanapén az éjszakában, már csak szuszogás és egy-egy horkanás hallatszik innen-onnan. Elmosolyodok.

Persze mind ehhez az előadásnak semmi köze. Vagy mégis, de ez köztünk maradjon. „

 November 12-én a kis serdülőkorról tart érdekes előadást a Faluházban 18 órától.

2019. november 12-én 18 órától a Faluházban „Serdül a kölök” címmel tart Uzsalyné Pécsi Rita – neveléskutató előadást

•            Osztottak még nekünk lapot?  Vagy most már mindegy?

•            Lépjünk velük érzékeléskapcsolatba!

•            A serdülőkor életfeladatai, tipikus lehetőségei és nehézségei

•            Túlélés vagy új születés?

•            (M)Ilyen a serdülőnk!